Jöttem!

Régen nem írtam egy sort sem. Ennek leginkább az volt az oka, hogy semmi olyan nem történt velem, ami építő jellegű lehetne az olvasó számára. De mocsok módon most leírom az elmúlt idők eseményeit. "Ha nekem sem jó..."  alapon.

De igazából ez sem igaz. Csak nem akartam lehangolni sem magam, sem mást.

Az állás nem jött össze. Hiába voltam ügyes az interjún, hiába voltam szimpatikus a főnöknek, nem kellettem. És az sem nyugtat, hogy más sem a jelentkezők közül. Furcsa mi? Ez biza így volt! Hiába jelentkeztünk és görcsöltünk az interjún én és még rajtam kívül kb. 20 fő, nem közülünk választottak. Ez azért lehetséges, mert a vezérkartól jött az utasítás, hogy a céggel kapcsolatban álló, de bedőlt kisebb cégek dolgozói közül kellett x-et át- és felvenni. Így aztán habokra mentünk mindahányan.

 A jó az egészben, hogy legalább néhány napot öcséméknél töltöttem.

Témát váltok meredeken. Ma találkoztam egy volt munkatársammal, aki összejött egy volt munkatársnőmmel, akivel egy irodában dolgoztam évekig. A leányzó, aki két gyerek anyukája, az irodában a legkedvesebb munkatársam volt és miután leépítettek, természetesen tartottuk a kapcsolatot. A munkát mindig okosan elosztottuk egymás között, így rengeteg időnk maradt beszélgetni, lelkizni, vicces videókat nézni a neten, utálni a főnököt és egyebek. Mint két testvér, olyanok voltunk. Nagyon élveztük egymás társaságát. Én eljöttem a cégtől, ő meg összejött fentebb említett munkatársammal, akivel ma összefutottam a házunk mellett.

Pacsi után rögtön a tárgyra tért. Morcos arccal megkérdezte, hogy mióta tudom a barátnője otthoni emilcímét? Megmondtam, de az arcomra kiült gondolom az értetlenség, mert felhomályosított, hogy ezt miért is kérdezte. "Tudod, hogy R. és én együtt vagyunk és nem szeretném , ha bárki is belekavarna ebbe." Mondtam neki, hogy tudom, hogy együtt vannak és nem értem, hogy ezt miért mondja. Azt válaszolta, hogy a legutóbbi levelemben, amit neki írtam, túlságosan is kedves voltam R-hez. Erre azt mondtam neki, hogy nem kell aggódnia miattam és hogy ezen ne görcsöljön. Azt mondta, hogy tudja ezt és ismer annyira, hogy ne izguljon miattam, de azért megkér, hogy az otthoni emiljét R-nek felejtsem el. Erre azt mondtam neki, hogy "Hülye vagy" és elfordultam, hogy otthagyom őt. tettem is két lépést, majd visszafordultam. "Mikor is írtam neki utoljára levelet?" Azt mondta, nem tudja. Erre én: "Akkor jól nézd meg, mert december közepén írtam neki. Azaz lassan 3 hónapja. Ha így udvarolnék neki, akkor szerintem nem vagyok valami hatékony, nem gondolod? Ráadásul egy dolgozathoz kértem tőle segítséget." Erre ő: "De hát akkor is, hogy szólítottam őt meg? Hogy írhattam neki azt, hogy Szia drága! ??? Nem akarom, hogy valaki szétcsessze a kapcsolatomat vele." 

Én csak lestem magam elé, hogy ilyen létezik. Még elmondtam neki, hogy "4 évig egymás mellett dolgoztunk és hogy bensőségesebb a viszonyunk, de sem az idő alatt, sem utána nem tervezte egyikünk, hogy összejöjjünk, mint egy pár, vagy mint szeretők. Az meg, hogy féltékeny vagy rá az jó, mert igazolja, hogy szereted, de amit most csinálsz az nem egészséges. Ha így folytatod, akkor te leszel az, aki szét fogja cseszni ezt a kapcsolatot és nem egy harmadik, akit behaluztál."

Ezután már másodszor hátat fordítottam neki, csak úgy odadobtam egy Na, szevasz! integetést, majd hazajöttem. Még egy fél órával ezelőtt is csak néztem ki a fejemből. Nem tudtam ezt az egészet mire vélni. Én lennék veszély a barátnőjére? Én, aki utoljára az anyja mellét fogta meg még Jávor Pál idejében? Ez nonszensz! :) De azért egy kicsit jól is esett, hogy meleg létemre egy nő miatt morgott nekem valaki.

Óh!!!! Átkozott szépség! Miért versz engem? :))))

Na, mára ennyi voltam!