P. N. G.

Mit tehet két szerelmes, ha eltiltják őket egymástól? Mit tehet két fiú, ha szerelmük ellen elfogadás és megértés helyett, mély és értelmetlen gyűlölet és undor érzése merül fel?

 Az élet nem egyszerű... ...mindenért meg kell küzdeni... ...annak kell örülni, ami van... Bla, bla, bla. Hülye frázisok. Most egyik okosság sem nyugtat meg teljesen.

 Hogy miért is írok ilyeneket?

 Azért, mert utálnak, hogy "ilyen" vagyok; mert egy fiút szeretek; mert ezzel a fiúval tervezem, hogy leélem a következő 10 reinkarnációt is :), mert csodálatos vele az életem. És legfőképpen azért, mert ennek a fiúnak az anyukája eddig bírta cérnával, hogy én VAGYOK a fiának.

 A. anyukája egyébként várakozáson felül teljesített velünk kapcsolatban. Csak épp most nem kellett volna előjönni a drámával, hogy mi mennyire rosszak vagyunk! Jön a karácsony, szülinapok, miegymás, satöbbi! Még várhatott volna ez a hisztérium-játék!
De nem várt. A. anyu telítődött a látvánnyal, a kiszűrődő hangokkal A. szobájából és magával a tudattal eddig tudott megbirkózni, hogy bizony olyan "gondok" vannak, amit egy kis húslevessel, vagy Domestossal nem lehet megoldani.

 Vannak gondok. Mindannyiunknak.

 A. tragédiaként élte meg a dráma első felvonását. Én higgadtan fogadtam - "szerencsére" elég szar hetem volt -, nem borultam ki, mint egyébként tettem volna máskor. Mondtamm is A-nak, hogy ez a pakliban benne volt, ezért nincs nagy megrázkódtatás részemről. De igazából már olyan szintig eljutottam az életem lajtorjáján, hogy az a tény, hogy ki és mit gondol rólam, már csak minimálisan érint meg. Na, ez nem azt jelenti, hogy ébredés után a "Lesz*rom" tabit dobom be az arcomba, csak azt, hogy vannak bizonyos prioritások. A megítélése az embereknek a sokadik helyre szorult. Ha az ő szempontjaik szerint élnék, akkor már valószínűleg vízihullaként fogtak volna ki a Dunából, Mohácsnál 2000-ben. Csak az számít, hogy elégedetten és boldogan feküdjek le aludni esténként, a lehető legkevesebb stressz kíséretében.

A dráma napján is nyugodtan feküdtem le. A-nak is belesúgtam a fülébe, hogy "semmi nem számít!". Nincs olyan esemény, ami megingatná hitemet a kapcsolatunkban. A többi nem számít. Ha a szerelmünk töretlen és őszinte, akkor nem állhat elénk olyan akadály, vagy probléma, amiből ne MI jönnénk ki sikerrel.
 

 Mit tehet két szerelmes, ha eltiltják őket egymástól? Mit tehet két fiú, ha szerelmük ellen elfogadás és megértés helyett, mély és értelmetlen gyűlölet és undor érzése merül fel?
 Semmit.
 Elszenvedjük a kellemetlenségeket, de nem csinálunk belőle lelki traumát. Szeretni jobb, mint lelket ápolni. És élvezetesebb is! :)
 

Szeretlek A.! Ez legyen a legnagyobb traumád az életedben! :)
 

Tél van

HÜJE TÉL!!! 

(Természetesen így kell helyesen írni: "Hülye tél!!!") a szerk. :P

:)

Zene, pezsgő, szerelem

 A múlt hétvégén A- val és Natival csináltam semmit. Szó szerint. Csak zenét hallgattunk, pezsgőztünk, beszélgettünk, nevettünk, hallgattuk egymás történeteit. Nagyon kellemes volt.

Zenében sokféle stílus felcsendült. Először Marokkói népzenét hallgattunk. (Marokkó becsípődésem van. Valószínűleg csak amiatt, hogy láttam egy pár melegpornót, ami Marokkóban készült és csodálatosan szép srácok „játszottak” benne. Volt a filmekben sok élőkép egy város piacáról, az emberekről, s mind szépek voltak! Még az öregek is. És ezek nem statiszták voltak ám!)

Később már soult hallgattunk a klasszikus előadóktól. Ez is közel áll a szívemhez!

Majd a legvégén már karácsonyi hangulatú zenék, dalok szóltak a hangszórókból. Ez egybecsengett az utcaképpel, amit a hó festett fehérre. A-val összebújtunk és így hallgattuk a zenét. Beszélgettünk hármasban. Kortyoltuk a szamócaszörppel megédesített száraz pezsgőt, amitől pezsgőkoktéllé változott az ital.

 Hármunk és a zene olyan meghittséget teremtett, ami nem könnyen felejthető. Egy szerelmes pár és egy olyan nő, akinek nem számít, hogy két fiú bújt össze, olyan triót alkotott, ami egy igaz barátság képét mutatta. Egyszerűen tökéletes volt. Én nagyon élveztem.

 Szenzációs, ha az embernek van olyan barátja, aki előtt a más iránt érzett szerelmet nem kell titkolni! Hallgattam A. szívverését, a mellkasán feküdve, kezeimmel átkaroltam karcsú derekát és a boldogság érzése kerített hatalmába. Most átélhettem, hogy milyen kellemes órák elé nézek/nézünk majd, amikor együtt fogunk élni. Megnyugtató volt a mellkasára hajtott fejjel, becsukott szemmel ismét tudatosítani magamban, hogy „igen, ez a valóság! Egy csodás fiút karolok és hallgatom a szívének dobogását. Érzem az illatát, érinthetem a kezét, csókot lehelhetek az ajkára...”

Varázslatos volt.

Imádtam azt a pár órát a semmittevéssel.

Imádom A-t.