KisPoczok mindennapjai

Az otthon melege

  Mostanában kétszer is voltam A-nál. Mind a kétszer úgy éreztem magam, mintha nem is vendég lennék már náluk. Igaz, az anyukája nem hiszi el a mai napig, hogy mi egy pár vagyunk. Arról szeretné meggyőzni saját magát, hogy ez a "pasizás" csak egy későn fellobbant kamaszkori lázadás féle, esetleg csak szexuális kíváncsiságának tárgya vagyok. Pedig nem is. :) A múltkoriban a szobájában beszélgettünk és közben finom teát iszogattunk a hidegre és a tea szeretetére való mélységes tekintettel. A kanapén ültünk és egymáshoz bújva hallgattuk a rádiót, ittuk a teát, beszélgettünk. Annyira hétköznapi dolgok ezek és mégis annyira tudtuk élvezni ezeket a harmonikus perceket! Teljesen kizökkentünk a hétköznapi sodrásból, elfelejtettük a gondokat, bajokat és anyut a másik szobából. Annyira természetesen karoltuk át egymást, mintha csak mi lennénk az egész városban és senki más. Szerencsénkre anyu nem nagyon volt beszélgetős hangulatában, így csak A-val törődtem és ő is csak velem.
  Egymás karjaiban nagyon romantikus volt! Ő számomra egy sziget, ahol nincs rohanás, ahol az idő is megáll, ahol csak mi ketten vagyunk és mi ketten számítunk. Néztünk fényképeket, amik egy tengerparti nyaraláson készültek. Csodaazép helyeken járt és irigykedéssel néztem az emlékeit arról a nyárról. Ugyanakkor boldogsággal töltött el a tudat, hogy ő már járt ezeken a helyeken. Megbeszéltük, hogy amint lehetőségünk lesz rá, mi is elutazunk a tengerhez. Lehet, hogy már unalmassá válik lassan, hogy mindig azt lehet nálam olvasni, hogy mennyire vágyom a tengerhez, de aki még nem látta, annak ez megbocsátható. Első nagy szerelmemmel a Tátrába mentünk kirándulni első alkalommal, amikor külföldre mentünk. Gyönyörű volt! Én ott úgy éreztem magam, hogy igen, ez az a hely, ahol le tudnám élni az életemet. Volt egy olyan kósza gondolatom is, hogy el kellene vesztenem az útlevelemet, hogy még tovább maradhassak ezen csodás hegyek között. Persze nem vesztettem el "véletlenül" az okmányaimat, de a természet hihetetlenül le tud nyűgözni a mai napig is. Lehet, most ezért van nálam ez a becsípődés a tengerrel.

 Ma kimentünk egy közeli dombra csúszkálni a havon. Tervben volt a hóember építés is, de a porhó ezt meghiúsította, így maradt a csúszkálás. Kicsit ismét gyerekekké váltunk. A hóban fekve próbálkoztam angyalkát csinálni, de szegény angyalkám kissé testes lett :), persze csak a nagy kabátom miatt! Szépen sütött a nap és iagzán jól éreztük magunkat. Az egyik legszebb vallomást ott a dombok között kaptam tőle. A dombok felett / :) / elkiáltotta magát: Szeretleeek!
 Hihetetlenül édes volt! A suttogott szavak, a lopott kézfogások, ölelések és csókok után ez igazán szuper érzés volt számomra! 4 fal között természetesen nincs suttogás, de kinn az utcán disztingváltan viselkedünk. A domboldalon viszont kiszakadt belőle ez a kiáltás. Azt hiszem ez egy maradandó emlék lesz számomra.

 Csúszka után hazakísértem, majd behívott, hogy egy kicsit melegedjek meg a havas kaland után. Főzött teát ismét, ami nagyon jól esett. Egyszer csak beszélgetés közben, miután átnéztünk egy helyi újságot, felállt és a hátam mögé állt. A vállaim, a nyakam és a hátam kezdte el masszírozni. Napok óta fájt a hátam és a nyakam. Ezzel a tettével ismét bizonyította nekem kettőnk szimbiózisát. Már alig várom, hogy összeköltözhessünk! Arany életem lesz mellette és én is azt szeretném, hogy ő is ünnepként éljen meg mellettem minden napot. Nagyon várom már a közös életet vele. Azt hiszem mellette minden baj elmúlik majd és csak azon fogunk versengeni egymással, hogy melyikünk okozza a legtöbb örömöt a másiknak.

Az otthon melegére vágyom. Vele.