Amikor a fal adja az elsőt is...
Van, amikor úgy érzed ennél már nem lehet rosszabb...
De. Mindíg lehet rosszabb. Sőt! Hatványozottan érkezhet a fejedre az "áldás".
Ma, valami ilyesmit éltem át, amikor kimentem falura megnézni a "házamat". A tél megtette hatását a laktlan házon. Kívül is és belül is igen alapos munkát végzett. És én még a betörőktől tartottam! :) Szerintem, ha voltak is, menekültek onnan.
Na jól van. Nem biztos, hogy menekültek volna, de azért lehet, hogy sajnálatból nem vittek volna el semmit.
Szóval a látvány először gyomorba rúgott, aztán kaptam egy fülest is, hogy észhez térjek. Észhez tértem, csak a gyomrom fáj. Nagyon. Azóta is.
Persze még mindíg nem tudod konkrétan, hogy mit is láttam és mitől van a gyomorfájásom... Most nem is írhatom le, mert A. megijedne. És ezt nem szeretném.
"Ha nem tudod, nem fáj..." Neki. Neked.
Csak nekem. Ha kaptam "fájdalomcsillapítót" mesélek.
Ha van valakinek pár fölös milliója, amit a házamra költene (amiért viszonzásul sajnos csak örök barátságot tudok egyelőre nyújtani) felújítás címen, az itt jelentkezzen! :) Az lenne a leghatásosabb fájdalomcsillapító jelenleg.
Ökölbe szorult gyomorral, de mosolyogva a világra és az ősökre hamarosan kimegyek a szobából és egy Oscar-díjjas alakítást fogok a következő hetekben eljátszani. Nem akarok senkit felzaklatni. Elég a magam baja. Nem akarom, hogy ők is aggódjanak. Marad tehát a mosoly és az életöröm eljátszása.
Eddig ment színészkedés nélkül is. 
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
