Előkerültem

 Magányra vágytam.

 Napokig el voltam veszve. Hívtak, üzentek - feleslegesen. Ilyenkor nagyon utálnak engem, mert szeretnek, hiányzom nekik. Ők is nekem, de nem ebben a pár napban.
Egy barátnőmnél voltam fenn még az eltűnésem előtt, aki szintén mostanában élt át egy hasonló időszakot, igaz kissé más okból kifolyólag. Nem szimpátiából vonultam el. Önmagam miatt kellett ezt tennem.

 Mostanában sok embertől csak negatívumokat hallottam, és mivel eléggé bele- és átérző típusú ember vagyok, ezek engem is az depi partvonalára tudtak sodorni. És ekkor még nem is analizáltam a saját keserűségeimet, amelyek egy új dimenziót tudnak adni a letargiámnak.


 Szóval ott tartottam, hogy úgy éreztem, hogy (akaratom ellenére) átveszek egy-két-sok zsák terhet a vállamra, ami egyre nehezebb volt. Amikor ezeket a málhákat letettem a földre, hogy szusszanjak egy kicsit, akkor megláttam a saját terheimet, amelyek egyre csak nőttek a karácsony közeledtével.

 Ezek után úgy döntöttem, hogy egy pillanatra megállok és rendszerezem a dolgokat magam körül. Ez a rendszerezés sajnos egy hétig is eltartott, mert közbejött egy hülye betegség is. Úgy éreztem magam, mint 2005 nyarán, egy erdélyi kirándulás során, amikor egy hegy gerincén, a tűző napon, sapka nélkül több 10 km-t a hátunk mögött tudva túráztam és este napszúrással kerültem az ágyba (ezúton is köszi Laci! pedig szóltam neked, hogy a völgyben kellene menni, te szemét! :) ) Közepesen erős, migrén-szerű fejfájás gyötör napok óta, az elején vad szédüléssel és hányingerrel megspékelve (mint Erdélyben). A népektől nem kaphattam el semmilyen nyavaját, mert szinte nem is mozogtam közöttük a depi felé vezető sodrás miatt. Frontokra mérsékelten vagyok érzékeny, meg hát ez nem is front-típusú találkozás volt a fejemben. Maradtak tehát a lelki bajok manifesztálódása magyarázatul.

 Karácsony és lelki bajok. Ezek sajnos egyre gyakoribb párosítások legtöbbünk életében. Idén nekem is jutott ebből egy adagnyi. Ilyenkor sajnos nem tudok (pedig szeretnék, de mégsem megy) beszélni senkivel. Még Zsenivel sem. Ő pedig végigjárja a kanossza táncát a nyomorom körül. Ezek állomásai a  következők:
1. Lelki bajok megélése alatt nem vagyok elérhető semmilyen formában.
2. Ő keres engem, de nem talál.
3. Hív, de zéró a száma a fogadott hívásoknak.
4. Felhúzza a szemöldökét, de gondolja, hogy úgyis látni fogom azt, hogy keresett és jelzek neki.
5. Nincs jelzés. Nincs erőm hozzá. Sem.
6. Mérges rám, mert nem tud semmit felőlem.
7. Érzem, hogy mérges rám, de még mindig nem tudok kimenni a népek közé, mert nincs hangulatom és erőm hozzájuk. Így ővele sem akarok találkozni, mert nem akarom, hogy lelkileg lerongyolódva találkozzunk. Ez neki sem jó, de főleg nekem rossz. Maradok otthon.
8. Levelet ír, sms-t küld - szitkozódik, hogy nem érti az egészet.
9. Igaza van és csehül érzem magam, hogy ennyi gondot okozok neki. Még mindig nincs visszajelzés, mert nem vagyok jól. Most már miatta sem.
10. Aggódik és utálja a helyzetet, amit teremtettem.
11. Összeszedem magam annyira, hogy arcomra fagyott mosollyal tudjak végigmenni a városon, úgy hogy ha megállítanak, akkor elhigyjék a hazugságom: jól vagyok és tényleg klassz a karácsony és a többi buzi muszáj-ünnep. / kivéve az anyák napját! azt szeretem és értelmet látok benne. a többit tőlem ki is szedhetnék a naptárból/
12. Találkozom Zsenivel. Féligazságokat mondok neki a Poczok Free napokról és megnyugtatom, hogy rendben vagyok. Félig elhiszi a mondottakat, de nem kérdez tovább, mert az igazság másik felét ő is ismeri és rengetegszer rágtuk már át magunkat  rajta - keveset vagyunk együtt.
13. Megnyugszik, megnyugszom. Újból rájövök, hogy ha előbb találkozunk beszélgetni, egymás szemébe nézni az rengeteg erőt ad a hétköznapi és nem hétköznapi erőpróbák leküzdésében.

 De valahogy mégsem érzem jól magam. Pedig, ha belegondolok olyan sok okom nem lehet panaszra, hiszen Zseni létezik és szeret. Ezt a nyomott agyú, kusza lelkű, nem fiatal figurát, aki már nem tudná mással elképzelni az életét.

 Amikor viszont azt álmodom, hogy együtt készülünk a karácsonyra a saját lakásunkban, amikor sütemény és fenyő illata keveredik az orromban, amikor csillogó szempárba nézhetek, aki mosolyog rám, mert lisztes az orrom hegye, amikor együtt készítünk a fára saját díszeket és közben nem a halálig ismert és plázákban non-stop játszott dallamok helyett, dafke Vivaldi szól nálunk... az valami fantasztikus!
Amíg fel nem ébredek. Olyankor viszont nem jó.

 Amikor anyám egy ritka béna képet vetet le velem a polcról öcsémék részére karácsonyra, és a funkció és szépség helyett kicsinyeskedik az ára felett és rosszul dönt a kedves terelgetés ellenére, az sem jó.
 Amikor elmondja ötletét, hogy idén nem állítunk fát, mert úgyis tesómékhoz megyünk Pestre több napra és úgysem leszünk itthon, az sem jó.
 Amikor tudom, hogy 25-én találkozni kellene Zsenivel és átadni neki az ajándékát nem tudom, mert családlátogatunk, az sem jó.
 Amikor eszedbe jut, hogy már második éve nem tudod elvinni a kedvesedet abba a pilisi szállodába, amit még a találkozásotok első nyarán kiszemeltél és amit megérdemel, a béna kisváros helyett és idén is külön kell karácsonyoznotok, az sem jó.
 Ésatööbi, ésatöbbi, ésatöbbi.

 A szívem boldog, de az agyam mégsem nyugszik. Besokallt. Leégett egy relé, aminek cseréje több napig is eltartott. Most már képes vagyok újra felvenni a "jól vagyok" álarcot. Jól csak Zseni mellett leszek. Ő az én gyógyszerem.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kispoczok.blog.hu/api/trackback/id/tr953483279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zseni:) 2011.12.22. 10:56:58

A következőket írtam ki ma reggel az IWIW üzenőfalára (ide kívánkozik):

Atma Namaste!
Karácsony közeledtével sokunkra rátör valami megmagyarázhatatlan magány érzése. Még akkor is, ha nem vagyunk egyedül. Mi hiányzik ilyenkor? A bizonyosság. Valahol legbelül tudjuk, de nem hisszük, hogy úgy vagyunk "szépek" és jók, ahogy vagyunk. Ez az ...tovább » univerzális igazság, akkor is, ha nem hisszük.
Ezt sose feledjétek az év végi számvetés, és önanalizálás közben!
BOLDOG, ÁLDOTT KARÁCSONYT!

Zseni

tucat 2011.12.24. 14:30:36

Na, végre! :)
Üdv a fedélzeten ismét! Így, kicsit szétcsúszva, lerongyolódva, depisen, fejfájósan, fagyos álmosollyal, duzzogva... De semmi baj, Zseni is beillesztette az univerzális igazságot: úgy vagyunk szépek és jók, ahogy vagyunk. Miért éppen rád ne lenne ez igaz? ;) :D

Csendes, békés, igazi mosolyra váltó ünnepeket! Mert hát az igazi is lehet olyan szép, mint az ál... :)
süti beállítások módosítása