KisPoczok mindennapjai

Valentin nap

 Olyan szép lenne a mai nap, ha nem arról szólna, hogy görcsösen ragaszkodnak egyre többen ahhoz, hogy a mai napon a szerelmünket meg kell lepnünk valamivel! Ma a rádióban egy hallgató azt írta üzenetként:

Ha az amerikaiak is ünnepelni fogják a busójárást, akkor én is ünnepelni fogom a Valentin napot.

 Jó meglátásnak tartom e gondolatot és én is így érzem.Csak azért jusson eszünkbe a kedvesünket meglepni, mert annak egy külön napot szenteltek az Óperenciás-tengeren túl és ez a nap nálunk is gyökeret vert? Ez szerintem hülyeség. Ha tényleg egy külön emlékeztető kell az embereknek, hogy a szerelmük eszükbe jusson, akkor már tényleg nagy a baj a fejekben!

 Nekem minden nap ünnep, amikor Zsenit láthatom! Vasárnap egy séta után beültünk egy pizzériába beszélgetni. Forralt bort is árulnak a hidegre való tekintettel. Egy-egy pohár forralt bor mellett ülve töltöttünk el egymással egy órát. Sokat beszélgettünk, nevettünk. Ennél kellemesebbet egy plüss izébizé nem tud nekem adni. Amikor Zseni szemébe nézek, tudom hogy szeret. Ehhez nem kell szívecskés bizbasz, csokoládé, egyéb felesleges kiadás. Nekünk minden nap a szerelem ünnepe.

W.H. 1963-2012

Meghalt Whitney Houston. Szeretem a hangját, a dalait és a dalokból sugárzó erőt. Tetteit viszont már nem mindig értettem meg. A drog és alkohol problémáival tele voltak a hírek annak idején. Később pedig azzal, hogy az időközben elvált és drogmentes Whitney új albummal fog előrukkolni.

 Ez az album nekem is megvan és amikor kijött, szinte csak azt hallgattam. Az én ízlésemnek megfelelő lemez készült és csak a szőrszál-hasogatók találtak benne hibát. Emberileg már nem állt olyan közel a szívemhez a tettei után, mint amikor még tisztán élt. Ez a Több, mint testőr idejére datálható, illetve a terhessége alatt sem szedett, szívott, szúrt, ivott semmit. Később jöttek a hírek, hogy sok koncertlátogató marta őt, mert már nem volt meg a régi hangja és kisugárzása. Kajába fojtotta bánatát. Elhízott. Depressziós lett és rengeteg koncertet lemondott, mert sokan támadták őt. Ezek után már a súlya miatt is. Most pedig reggelről, éhgyomorra jön a hír, hogy meghalt.

 A Jutubon belenéztem egy-két felrakott videoba. FOX és ABC hírek között tallóztam. A legdurvább viszont a kommentek között volt olvasható. Több videot is megnéztem és soknál láttam feltéve a kérdést: Ki lesz a következő?

 Ennyit számít egy ember élete és az a rengeteg munka, lemez, koncert, video, amit letett az asztalra? Ki lesz a következő? Ennyire nem érdekel néhány embert, hogy egy művész meghalt? És, ha tényleg így van, akkor minek ír ilyen otromba kérdést, ha nem számított neki egy énekesnő élete?

 Nem értem az embereket. Ennyire trendi manapság bunkó, érzéketlen parasztnak lenni?

 Sajnálom. Csak szerettem volna írni pár sort arról, hogy kedveltem Whitney Houstont. Szerettem volna feltenni pár kedvenc videot tőle, de most idétlenül nézne ki a morgásom után néhány vidám dal tőle. Ez most elmarad. Majd legközelebb.

50%

 Hazajöttem a keddi állásinterjúról. Köszönöm a támogatást!

Az állásinterjúról vegyes érzelmekkel tértem haza. Szakadó hóesésben érkeztem meg, de nem átfagyva, mert fűtött az izgalom. Gabi, volt osztálytársnőmmel az épületben futottam össze, az irodája előtt. Nagy örömködés után felmentünk egy 5-ik emeleti társalgóba, ahol próbált megnyugtatni és erőt adni a rám váró feladatra. Még volt háromnegyed órám a szeánsz előtt. A társalgóban otthagyott egy nagy adag bizalom-fröccs után, hiszen neki dolgozni kellett, de megígérte, hogy sűrűn fog felém járni a friss infók miatt. Én a maradék idő alatt próbáltam magam megnyugtatni és összeszedni a gondolataimat. Amikor eljött az idő, lementem az első emeletre, ahol az egyik interjúztató hölggyel találkoztam és bevitt az "oroszlán barlangjába". Még akkor is én voltam az első ember. A többiek csak lassan csorogtak be az időjárás miatt. Négyen voltunk összesen a délelőtt folyamán, akiket behívtak. Három nő és én vártunk a lehetőségre, hogy bizonyíthassuk, mi dolgozni akarunk. Ahogy elrendezték magukat, megkaptuk a tesztlapokat egy kisebb bevezető beszéd után a nagyfőnöktől.Elmondta, hogy nagyon kacifántos a teszt, de ez azért kell, mert ők a legjobbat szeretnék alkalmazni majd a jelentkezők közül. Ez nem nyugtatott meg, mert a pénzügyes, bérszámfejtéses vonalon nem igazán mozogtam eddig. A tesztre 20 percet kaptunk. 20 perc intenzív kézremegéssel töltöttem ki a tesztet, ami nagyon nehéz volt számomra. Felelet-választós jellegű volt, amit egyébként könnyebbnek gondolna az ember. Pedig nem az. Nüansznyi eltérések vannak a válaszlehetőségek között, amik teljesen összezavartak. Még akkor is, amikor biztos voltam a válaszban. A kérdések a bérszámfejtés bugyraiból kerültek elő, amit ha valaki 100%-os módon megír, akkor tényleg nem szabad elengedni a cégtől. Ráadásul az új törvények miatt teljesen naprakésznek kellett lenni. Valószínűleg emiatt sem sikerült olyan jól a tesztem. Sajnos.

 A 20 perc kézremegés után a tesztírós terem előtt találkoztam ismét Gabival, aki szomorúan hallgatta, hogy számomra ez a teszt egy kín volt. Próbált biztatni, de már nem volt olyan sikeres, mint egy órával korábban. Ezután egyenként kellett az úr asztalához vonulni. Előzékenyen magam elé engedtem az asszonyokat, mert szerettem volna tudni, hogy mire számítsak odabenn. Szerencsére csak az önmarketngről szólt a benn töltött idő. Az első asszonnyal a főnök elég hangosan beszélt. Valamin értetlenkedett a nő és ez nem tetszett a vezérnek. A következő asszonnyal kicsit összebarátkoztam, mielőtt sorra került. Elmesélte, hogy őt is segíti valaki a cégnél, az ismerős segített, hogy eljuthasson erre az interjúra. Ő ráadásul gazdasági vezető volt egy iskolában. Ez ismét lehangolt az esélyeimet tekintve, amit a teszttel jócskán megtépáztam. Viszont ez a nő olyan kedves volt, hogy nem tudtam neki nem őszintén sok sikert kívánni.

 Én is sorra kerültem idővel. Beültem a székbe, ügyeltem a kéz és testtartásomra, mivel a testbeszéd sokat elárul az emberről. Én igyekeztem pozitív üzenetet közvetíteni a főnök és a HR-es hölgy felé. Megbeszéltük a tesztet, majd azt is, hogy nulla pénzügyi háttérrel miért is gondoltam, hogy bérszámfejteni szeretnék. Elmondtam, hogy miért. A személyügyes vonal, a marketing rész jól ment. Sőt! A főnök azt mondta - amit a HR-es hölgy bólogatással igazolt neki -, hogy ennyire magát mint embert még senkinek nem adta ki magát és ezen csodálkozik. Ő szerinte a HR-en nekem tuti helyem lenne és ki sem lehetne robbantani, de most sajnos oda nem keresnek embert, viszont azt látja, hogy a mai jelentkezők közül velem tudna a legjobban dolgozni és tudja, hogy a bérszámfejtés rám eső részét percek alatt meg tudnám tanulni, ha vannak fehér foltok is az ismereteimben. És jobban örülne egy férfi munkatársnak, mert nőuralom van. A végső döntést viszont nem ő, hanem a főnök főnökei hozzák meg, így nem tud biztatni, sem elkeseríteni. Hát, mit mondjak?! Derűsebben, de nem nyugodtan jöttem ki.

 Gabica várt. Elmeséltem az eseményeket és egy laza hisztit levágtam neki, hogy ismét egy olyan helyzetbe kerültem, amikor nem kaptam egyértelmű választ. Úgy álltam előtte, hogy nem tudtam biztosra, hogy nem sikerült, vagy esetleg jól szerepeltem és van okom a bizalomra. Jövő hét közepe-vége felé majd kiderül, hogy széna, vagy szalma. Az esély 50-50%. Bízom abban, hogy mellettem döntenek!